Kásáné Kaczur Krisztina
"Ha tudjuk életünk miértjeit, majdnem minden hogyanját is el
tudjuk viselni." Nietzsche.
Kásáné Kaczur Krisztina vagyok marketing és kereskedelmi igazgató,
számmisztikus/numerológus de főképp két gyönyörű
pici kislány anyukája és egy szerető férj felesége.
Már 10 évesen meg kellett tanulnom sokszor felnőttként
gondolkodni, a nehéz helyzetekben helytállni. Édesanyám korai
elvesztése nem kis feladat elé állított. Az évek alatt mindig arra
törekedtem, hogy. álmaimat, céljaimat sose adjam fel. Megtanultam
pozitívan gondolkodni és az élet minden egyes napjának örülni
és hálát adni.
Most már tudom, hogy minden okkal történik, legyen az jó vagy
rossz. 2008-ban a sors egy életút vezető útjába sodort, aki két
perc után közölte velem, hogy az első kislányunk, akire ráadásul 10
évet vártunk egy gyémántgyermek! Persze, hogy gyémánt gyerek,
gondoltam, kinek nem az a saját gyermeke. Miután elvégeztem egy
numerológiai tanfolyamot megértettem miről beszélt, mit jelent, ha
valakinek gyémánt vagy indigó gyermeke van.
Csodálatos dolog az anyaság, az egyik legszebb érzés, a legszebb
ajándék, amit az élettől kaphatunk. Munkámmal, tudásommal rengeteg
családnak segítek a gyermeknevelésben, gyermekeink pici, sérülékeny
kis lelkének megértésében, párkapcsolati problémákban és személyes
jellemvonásaink megismerésében.
A számmisztikának köszönhetően életünk, gondolkodásmódunk
jelentősen megváltozott. Egy csodálatos tudás birtokába kerültem,
mellyel nap mint nap könnyebben veszem az élet akadálypályáit.